Adele: 21

Előadó: Adele
Album: 21
Megjelenés: 2011.01.19.
Műfaj: Pop, rock, alternative,
R&B, soul, indie rock

1. Rolling In The Deep
2. Rumour Has It
3. Turning Tables
4. Don’t You Remember
5. Set Fire To The Rain
6. He Won’t Go
7. Take It All
8. I’ll Be Waiting
9. One And Only
10. Lovesong
11. Someone Like You

A "Rolling in the Deep" sláger tulajdonosa nyert már két Grammy-díjat (Legjobb új előadó, Legjobb női pop vokál előadás 2009), megkapta a BRIT Awards Kritikusok díját, ahogy 2008 hangjának (Sound of 2008) is őt választották meg. Első albuma ("19", 2008) négyszeres platina lemezzé vált, de második lemeze ("21') már nem csak Angliában, hanem Amerikában és Európában is első lett a listákon.

Belekeverhetjük a rockot, a bluest, a popot, az R&B-t, de egész egyszerűen soul zenéről van szó. A lemezt hallgatva pedig kikristályosodik, hogy Adele nem csak hogy biztonságban érzi magát e műfajban, de hozzá jobban illőt nem is találhattak volna. Sok előadó albumán érezni a bizonytalanságot. Próbálkoznak poppal, divat zenével, de fogalmuk sincs, miben tudják a legjobbat kihozni magukból, így az album végére nem neveznéd őket igazi előadóknak. Itt viszont kellemesen élvezhetjük végig mind a tizenegy dalt.

Adele '21' című albuma olyan, mintha a "Rolling In The Deep" bontakozna tovább az album további dalain keresztül, amelyek aztán a végére összefonnak egy egészet. A hang és a gondos instrumentális alapok maradnak, ahogy nagyjából az érzelmek is, a dallamok pedig csöndesen hullámoznak. A "Rollin In The Deep" nem egy jó mellényúlás volt, hanem egy ügyesen kiválasztott slágeresebb hangulatú leköszönés az albumról. Egyenesebben fogalmazva, a műfajt kell szeretni ehhez az albumhoz, nem pedig (csak) a slágereket. Nem kiközösítésről van itt szó, hanem kerülgetve a forró kását, azt akarom kibökni, hogy igazság szerint az, aki az első kislemezhez hasonló lüktetést keres, nem itt fogja azt megtalálni!

A "Rolling In The Deep" olyan dallá vált, amire az emberek évek múlva is emlékeznek majd. Megismertük Adele kicsit érces, érdekes hangját. Igazi klasszikusról beszélhetünk. Ez követve második a "Rumour Has It". Ryan Tedder dala inkább azt a képzetet kelti, hogy ez az első kislemez által kerált elvárásokat szerették volna kielégíteni. Kicsit másolatnak tűnik, hasonlóan dob alap főszereplésével, de ez a "Rolling In The Deep" után hallgatva, ez elég szegényes próbálkozás.

A "Turning Tables" szép zongorabetéte, és szépen megkomponált hangszeres kísérete mutatja meg csak igazán, merre is járunk, mikor Adele albumát hallgatjuk. Így követi a még lassabb "Don't Remeber" is. Érzelem dús. Az alapok ugyanúgy beszélnek hozzánk, mint az ének. A "Set Fire To The Rain" kicsit felgyorsítja a ritmust "tüzet gyújtunk az esőre".

A "He Won't Go"-t egy heroin függő ihlette. Ez is kicsit megvillantja a dalt, de egyébként is erősebb, mint alőző kéttő a sorban. Kicsit trükkösebb, vagy is popposabb, de csak a minőség keretein belül. Bár nem mondanám, hogy hasonlót még nem hallottam.

Ahogy a nagy fekete énekesnők, úgy szólal meg Adele is a "Take It On" elején; itt találkozunk egy kis gospel hangulattal. Nehéz Adele szempontjából mérlegelni, de talán az egyik legjobb dal a vokált tekintve, ha másért nem is, már csak azért, mert itt talán egy aprónyit másképpen használja, mint a többi dalban. Aztán a "I'll Be Waiting" is a gospel hangulatot szentesíti a kórus használatával. De szerintem ez a dal nagyon megbújik a többi között. Talán a hangulatot szerették volna feldobni vele, de ez is olyan gyengécskére sikeredett, mint a "Roumour Has It".

Azt mondanám, hogy a "One and Only" is kiemelkedő dal az albumon. Mintha ez a dal azokat is egyből meg tudná érinteni, akik a nyelvét nem is ismerik.

Ha eddig Alicia Keys neve járt volna a fejemben, akkor a "Lovesong"-nál Sade neve ugrana be, de feldolgozásról van szó.

A "Someone Like You"-nál gondolkozom azon, hogy megírom a végére, hogy az egyetlen probléma az az albummal, hogy csak sok-sok-sok hallgatás után lehet leválasztani a dalokat egymástól. Még ha gyönyörűnek, gyönyörűek is. De minden bizonnyal az utolsó dal is az egyik legjobbja a lemeznek.

A jó értelemben megbélyegző hang, az érzelmekkel dobálózó instrumentális alapok, és ami ezekből lesz, az mindenképpen egy értékes zenei anyagnak nevezhető. Adele tényleg nagyon jó úton halad. Kihozza magából azt, ami van, és jó látni, hogy ez elismerést is hoz számára. "De" mindig is van és mindig is lesz, ahogy már utaltam rá, azt kell hogy mondjam, a dalok sokadik hallgatásra sem különböznek nagyon egymástól, majd csak nagyon-nagyon sokadik hallgatásra fog az embernek beugrani, hogy ő éppen most a "Turning Tables" vagy a "Someon Like You" címűt akarja meghallgatni. A műfajban kiteljesedik, aminek csak az a hátránya, hogy egy műfaj mindig cövek korlátokat is jelent. Nem sokféle az album, egyféle, de ha az az egy tetszik nekünk, az albumot imádni fogjuk. Ezek a dalok igazán szeretnivalók. Ami hiányzik, az néhány, a hangulatot megugrasztó, valamivel intenzívebb zene és csak hogy írhassak erről is, talán az is jobb lenne, ha többet tudhatnánk a díjakon és a zenéken kívül Adele személyéről, mert egy előadót szeretünk közel érezni magunkhoz. Adele egy szakítás után írta a dalokat, nagyrészük ezt dolgozza fel, ezért maradnak le a boldogabb dalok. Ha pedig utána járunk egy kicsit az énekesnőnek, őt is megszeretjük.

9/10 HOT!

Hivatkozások: wikipedia (Adele 21) & Track by track interview