Leona Lewis: Echo

Előadó: Leona Lewis

Album: Echo (UK Editon)

Megjelenés: 2009.11.09.

Műfaj: Pop

Kiadó: Syco / J

01. Happy

02. I Got You

03. Can’t Breath

04. Brave

05. Outta My Head

06. My Hands

07. Love Letter

08. Broken

09. Naked

10. Stop Crying Your Heart Out

11. Don’t Let Me Down

12. Alive

13. Lost Then Found (with OneRepublic)

+Stone Hearts & Hand Grenades
(hidden track)

14. Fly Here Now (iTunes bonus track)

15.You Don’t Care (Japanese limited edition)

16. Let It Rain (Japanese limited edition)

Szerencsémre nem kell nagyon bemutatnom az énekesnőt, hiszen mindenki hallotta már legalább a Bleeding Love-ot, ami nagy kedvencé nőtte ki magát nálunk is. Az X-Factor harmadik szériának a győztese első albumával, illetve kislemezével be is bizonyította, hogy megéri a második lemezt is.

Nekem első album élményem az Echo, Leona Lewis-tól, vagyis a bemutatkozó albumot, a Spirit-et, eddig még nem hallottam. Nem igazán tudnám pontosan itt leszögezni, hogy a másik miért éppen az Echo=Visszhang címre lett keresztelve, de szerintem ez nem különösebben lényege az anyagnak. Az albumborítóra szép kép került. A véleményem szerint egyébként is gyönyörű énekesnő, a fotózásra Vivienne Westwood által készített ruhákba bújt.

Meglestem egy fansite-ot, hogy megtudjam, mi újság vele mostanság. Hm, igazából semmi különös. Eltelnek a napjai úgy, mint minden másik: leesik egy lóról, áldozata lesz egy Los Angeles-i fegyveres támadásnak, leüti egy „rajongója” egy dedikáláson. LOL. Ez a csaj vonzza a bajt. Viszont egy érdekességet megtudtam az album szempontjából is, méghozzá, hogy készül a következő videó klip, mégpedig az I Got You című dalhoz. Jó választás!

Az Echo-t elég sokszor meghallgattam már, sűrűn előveszem. Nem azért, mert kiemelkedően különleges, vagy mert annyira a szívemhez nőtt, hanem sokkal inkább azért, mert sokat utazom, amikor utazom pedig zenét hallgatok. Az album kínálat az általam kedvelt műfajokban, 2009-ben, hát, hogy is mondjam, elég kiábrándító volt. Így, 2010 elején kijelenthetem, hogy a tavalyi év nem volt a csúcspont, se a hip-hop, sem pedig a popzenei albumok szempontjából, én így gondolom. Volt néhány jó album 2009-ben is, de azokat az évvégére sikerült megunnom, főleg hogy a mennyiségük nem volt számottevő.

01. Happy

Mr vagy Miss Perez Hilton – nem tudom, melyiket szereti jobban -, a kedvencének titulálta a dalt, amikor megjelent. Én akkor visszakerestem a dalt, és meghallgattam újra, de sajnos ugyanúgy nem nyűgözött le második hallgatásra sem, mint elsőre. Nekem kellett hozzá a video klip, hogy megkedveljem a dalt, a klip viszont már elsőre is nagyon megfogott, annak ellenére, hogy szerintem nem volt nehéz kikövetkeztetni a csattanóját. Furcsa egybeesés, hogy nem sokkal a klip előtt az egyik megasztáros dobogós srácunk is kijött egy hasonló témájú videóval. Talán ezért is érezhettem mi lesz Leona klipjének a vége… A klip egy olyan klip, amit kisfilmként is említhetünk, hiszen csodálatos képekből áll össze, egy érdekes történettel, számomra még a dalt is feldobta, ami sajnos máig sem vált kedvencemmé, de azért lehet szeretni, és itt is biztos vagyok abban, hogy ennek ellenére nagyon sokan szeretik.

A dalszöveg értelmezésébe egy kicsit belekeveredtem, ami lehet egy kicsit furcsán hangzik, de a pop számoknál, amik alapból is kevés információt tartalmaznak, néha nehéz kibogozni és megfogalmazni, hogy vajon mi is volt a sztori, mivel csupán az érzelmeket írják le. Teszik ezt nagyon helyesen, ugyanis a nagykönyvben is így van írva, ha emlékeztek még általános iskolából a dal fogalmára: egyszerű érzelmeket fejez ki, könnyen énekelhető formában.:) Úgy hiszem a szöveg egy szakítás utáni állapotot ír le, amikor is az alany azt próbálgatja bizonygatni magának, hogy helyesen történtek a dolgok. Itt, ebben az esetben azért, mert ha párja mellett marad, csak a kényelmet választotta volna, nem pedig a boldogságot. De mi van, ha mégis fáj…

Most tűnik csak fel, hogy Leona hangja olyan, mintha meg lenne fázva, főleg a verse részeknél. Azt kell, hogy mondjam, nagyon jó érzés, hogy nem tereli el a figyelmet sehol néhány rosszul kiénekelt hang, vagy a tipikus eset, amikor az énekes olyat akar kicsavarni magából, ami neki nem adatott meg, ahogy az ő hangja sosem fog szólni. Ez üdítő érzés! Ebből a szempontból tökéletes!

A dalt bárki meghallgathatja, ha még nem tette volna, de azért leírom, hogy egy középtempójú, drámai hatású pop dal a Happy.

02. I Got You

Úgy látszik, Leona Lewis nem hagyja elveszni a hangi adottságait (ahogy azt sokan teszik a nagyobb sikerű, egyszerű dalok érdekében), sőt azokat megpróbálja előnyére fordítani. Az I Got You-t tagadhatatlanul az teszi kedvelhetővé, hogy a refrént igen érdekesen énekli benne, egyfajta attitűddel. Ha azt a kis rész kihagyták volna a dalból, valójában semmivel sem tűnne ki a többi közül.

Kíváncsian várom a videót hozzá, remélem az is legalább olyan jó lesz, mint a Happy!

03. Can’t Breath

A szöveg ragadós, főleg hogy ez sem túl hosszú, viszont elég közhelyes. Okés, sokan annyira szerelmesek a másikba, hogy a másik nélkül lélegezni és létezni sem tudnak de lépjünk már túl ezen a megfogalmazáson! Ez már-már több mint közhely!

A harmadik dal hallgatásakor végleg megbizonyosodhattunk afelől, hogy Leona gyönyörűen énekli ki a magas hangokat (is). Ezt pedig majdnem ugyanúgy próbálják hasznosítani, mint az előző számban, az I Got You-ban.

04. Brave

Érdekes, hogy szinte minden dalnak más a producere, mégis annyira hasonlítanak egymásra. Mindegyik halkabb hanggal kezdődik, a zene pedig csupán hangulatteremtő, majd a refrénnel jönnek a hangosabb hangok, a dob, és Leona erősebbik hangja. Majd a vége felé a kihagyhatatlan csúcspont, és a nevezzük úgy, az erősebb érzelmeket kifejező hanghasználatok. Ez a dal sem különbözik sokban. De legalább az biztos hogy, aki a Happy-t imádta, annak van még mit szeretnie az albumon.

Ha már az előzőnél leírtam, hogy nem tetszik a szöveg, most leírom, hogy ennél viszont jobban kedvelem. Arról szól, hogy milyen az bátran, mindent bele adva küzdeni a szerelemért, és hogy a főszereplőnk nem ennyire bátor, mert ő már rég feladta volna.

05. Outta My Head

Az egész úgy kezdődik, mintha valami hip-hop dal remixje lenne. De nem kell megijedni, hamar átfordul ugrálós pop dallá, egy kis dance music beütéssel. Sokkal jobb úgy ez a dal, ha a szövegét is érted! Ez is a „szakítós himnusz” kategória egyik gyöngyszeme. Az éppen egy szakításon túlesett nő összeszedi barátnőit, kiöltöznek és mulatnak egyet a clubban. Nem a szöveg, inkább a zene üzeni ezt nekem.

06. My Hands

Ha szöveg valahol igazán megfogott, akkor az ennél a számnál történt meg! Drámai, amiben a zene csak segíti.

Nem tudom, hogy ilyesmikre csak én gondolok, vagy azok is, akik készítik a dalt, de azzal, hogy külön kórussal énekeltetik el a refrén lényegét, azt érzékeltetik, hogy ez tényleg egy olyan helyzet (amit a dal szövege megfogalmaz), amit magad nem tudsz kontrolálni. Nem tudom, de bennem csak ezt az érzést erősítik vele.

Egyébként elég hamar bevallja, hogy nem igazán megy neki az előző dalban emlegetett felejtés… Egy érzelmekkel teli, szépen megírt (és megvalósított) ballada.

07. Love Letter

Madonnán kívül nem nagyon tudok mástól befogadni ilyen langyos, popos-gitáros dalokat. Úgy vagyok vele, hogyha már ilyen dalra vágyom, akkor egy pop-rock banda cédéjét teszem be. Nem minthogyha akkora hatalmas szerephez jutna itt a gitár, de talán pont ez a probléma.

08. Broken

A Broken viszont zongora betéttel indul, ami általában mindenütt képes megérinteni. Ezt a dalt is úgy hívják: (klasszikus) pop ballada.

Mintha ezen az albumon főszereplő lenne a szenvedés…

09. Naked

Első hallgatásra egy régi sláger jutott róla az eszembe. A dallam nem hasonlít, de a felépítés darabokban igen. Emma Bunton - What Took You So Long című dalában, az itt belinkelt videón kb 2 perc 56-tól ugyanaz a dob betét jelenik meg, mint Leona Naked számában kb 2 perc 47-nél! A dalok producere nem egyezik. Biztos sok másik dalban is használtak már hasonlót, de úgy gondoltam érdekességként megemlítem.

Ez megint egy olyanféle dal, amiben kicsit megjelenik a gitár is, de a pop jelzőt itt sem hagyhatom el. Nagyon, nagyon poppos.

10. Stop Crying Your Heart Out

Mintha háromféle dal váltogatná egymást ezen az albumon. Ez megint egy pop ballada, csak most a nagyon megkedvelt gitárral.

11. Don’t Let Me Down

Elmosolyodtam ezen a dalon, miután a cikk írása során utána néztem az album készítőinek. Ugyanis, ez a dal vált először a kedvencemmé az albumról, és a mai napig ezt hallgatom legtöbbször. Most pedig kiderült, hogy a dal producere nem más, mint Mike Elizondo, aki többnyire hip-hop dalokban segédkezik, és Dr. Dre mellett szerezte hírnevét a szakmában, producerként. Nem egy, általam nagyon kedvelt dal készítője. Szóval, amikor ez kiderült, kicsit derültem rajta, hogy így képes vagyok ráérezni. Lol...

A producer ellenére, nem lépünk át itt sem hip-hopba! Kicsit húzódik az R&B felé, de nem nevezném azért annak. Számomra sokkal izgalmasabb, mint bármelyik másik ballada ezen a lemezen!

A átkötésben Leona úgy használja a hangját, mint egy hangszert! Nagyszerű! Nincs szükség különböző hangszerekre a dallam feldobásához, ugyanis fantasztikusan tiszta hangjával ezt is megspórolhatták.

12. Alive

Közeledünk a vége felé. Legalábbis bennem ezt az érzést kelti a dal eleje. Borzalmasan nehézzé vált számomra, így az album végére bármi újat is írni egy dalról, mert számomra (egy-két kivétellel) szinte mindegyik ugyanolyan, hiába hallgatom már az albumot hónapok óta! Itt is van egy kis zongora, a refrénre itt is összegyűlnek a hangszerek, ahogy az eleje gyengébb hangokkal kezd, úgy kezd erősödni a végére.

13. Lost Then Found (with OneRepublic)

Profizmusra vall, hogy Ryan-nek sikerült kihagynia saját, megszokott stílusát a Happy-ből. (Producerként jegyzi a dalt.) Azonban a Lost Then Found-ban le se tagadhatná önmagát. Egy olyan One Republic-os dalra számíthattok. Mindezt viszont nem kell negatívan értelmezni, én legalábbis kedvelem ezt a stílust. Legalább így az utolsó daloknál mozgalmasabb egy kicsit a hangulat.

+ Rejtett dal: Stone Hearts & Hand Grenades

A rejtett track újból egy zongora kíséretes egyveleggel vár minket. Ezt sem titulálnám rossznak, csak már újat egyáltalán nem tud mutatni.

14. Fly Here Now (iTunes bonus track)

A ’80-as évek beütéssel különbözik a standard album dalaitól. De engem nem dobott fel.

A 15. középtempójú dalként már nagyon untat ez a lassú-fél lassú vonaglás.

15.You Don’t Care (Japanese limited edition)

Jó. Érdekes a refrén. Érdekes a hangszerelés. Mintha a kórusban férfihangot is hallanék (csak nem Ryan Tedder?), vagy mindenesetre egy érdekes hangú mellékénekest. Mindegyik pop dal, de ez az a pop dal, amit élvezni is tud bárki. Kicserélhették volna valamelyik balladával a standard albumról!

16. Let It Rain (Japanese limited edition)

Sír a szívem, hogy ilyen dalt képesek rádobni egy kislemezre még-egynek, meg egy japán kiadásra még-egynek, amikor az albumot mennyivel feljebb tudná emelni a Let It Rain is! Erre is erősen jellemző az előbb említett, könnyebb befogadhatóság. Egyszóval ezt az ember meg akarja hallgatni másodszorra is. De szerintem harmadszorra és negyedszerre is. Hiba volt lehagyni! Nagy hiba!

Az albumon minden egyes kiénekelt hang a helyén van, a szövegekkel sokunk azonosulhat, a dalok pedig a pop műfajt bővítik. Hátránya a korongnak azonban, hogy nem túl változatos. A hangszerelés, a dalok felépítése szinte mindig ugyanaz. Ez viszont azt jelenti, hogy akinek a vezető kislemez dal, a Happy a szívéhez nőtt, annak az album se fog nagy csalódást okozni.

Én viszont felsóhajtok, hogy de jó lett volna 2-3 pörgős dal az albumra! Tisztelem azért Leona Lewis-t, mert ezt a vonalat képviseli, ami már kihalóban van a pop zenében: a lassú balladás, szenvedős, de mégis optimistán a szerelemben hívő énekesnőket. Viszont, ahogy a gyors dalokat felsorakoztató albumokról hiányolom a lassú balladákat, úgy szomjazom az ellenkező esetben a lüktető, gyors dalokra. Mert számomra egy album akkor jó, ha egy több napos utazásra, véletlenül csak azt az albumot pakolom be, se kell kétségbe esnem, mivel képes elszórakoztatni napokig, bármilyen esetben. Az Echo-t viszont nem lennék képes napokig más album nélkül hallgatni!

Értékelés: 5/10 SO-SO – Rajongóknak és pop balladakedvelőknek viszont kifejezetten ajánlott!