2011. szeptember 30., péntek

Nem lesz új Leona Lewis album idén, még hat hónapot kell rá várni

Leona Lewis az első megfutamodó. Nem csoda, hiszen már most mindenfelé rémiszgetik a 'Collide' eladásaival (minthogyha azok olyan nagyon rosszak lennének); a nyomás meg is tette hatását, így Leona úgy döntött kimarad az év zenei versenyéből. Magyarul a "Glassheart" máris átlett söpörve a következő évre. Azért valljuk be, erre lehet számítani. Fölösleges volt már most elkezdeni a felreklámozását. Na, de lássuk a hivatalos, szépített megfogalmazást:

"Annyira rámzúdult az ihlet most, hogy úgy döntöttem tovább folytatom a felvételeket! Van néhány dal, amibe nagyon szerelmes vagyok, és tudom, még több ilyen is születhet. Tehát ez azt jelenti az album a jövőév elején érkezik." - Leona Lewis

Úgy gondolom, körülbelül ugyanannyian vették volna meg idén a lemezt, mint jövőre fogják. Úgy érzem, ő is csak a rajongótáborának dolgozik, csak azt nem értem, mi ezzel a baj.

Ma pedig érkezett a friss hír, mi szerint az album következő megjelenési dátuma 2012. március 26. Vagyis még 6 hónap. Ez aztán az igazi félelem! Elég könnyen elképzelhető, hogy ez azt is jelenti, hogy új borító, új első kislemez is járul majd hozzá. És én még mindig azt vallom, az idő nem hoz majd újabb érdeklődőket...

Forrás: mtv.com & amazon Fotó: leonaweb.net

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése