2012. június 6., szerda

Ciara hadserege


Ciara legutolsó albuma nagy bukásnak bizonyult, így a Jive Records menesztette. Ilyen esetekben szinte már hagyomány, hogy az előadó a kiadót hibáztatja, amiért az elrontotta, vagy nem támogatta elég pénzzel a promóciót. Ez itt is így történt. Viszont, aki hallotta az albumot, az érezheti, hogy most nehéz az előadónak igazat adni. Sőt, talán már pofátlanság is a drága marketingtől várni azt, hogy kijavítsa, elfedje a zenei oldal súlyos hibáit vagy lustaságát (Basic Instinct, 2010).

Tavaly Ciara visszatért régi mentorához L.A. Reid-hez, és az Epic Recordshoz. A napokban pedig bejelentette, érkezik ötödik albuma "One Woman Army" címmel, amelynek első kislemeze a "Sweat" tegnap jelent meg.


Az "Egyszemélyes női hadsereg" címre keresztelt nagylemezről Ciara így nyilatkozott az MTV News-nak: "Soha nem voltam még ilyen sebezhető az életben. És nagyon magabiztosan vagyok sebezhető. Volt idő, hogy nagyon féltem ettől." Elmondása szerint rengeteg érzelemmel töltötte meg az albumot, de gondoskodott arról is, hogy ne maradjanak le, a már védjegyévé vált táncolható dalok sem. "Majdnem olyan mint egy újság, az én saját folyóiratom. Vannak nagyon-nagyon személyes pillanatai, de természetesen kellenek vidámabb, táncolható dalok is."


Az első kislemez a "Sweat" tehát már startolt is, ti hogy érzitek?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése