2012. augusztus 24., péntek

Küszöbön: Brandy


Brandy 33. születésnapja nem sikeredett túl jól, ugyanis közeli barátja és példaképe Whitney Houston aznap hunyt el. A február 11.-i dátumra utal következő albumának címe: Two Eleven, amely már megért jó pár beígért megjelenési dátumot, jelenleg ott tartunk, hogy október 16-ra várható.

Brandy 2008-ban adott ki utoljára albumot (Human). Idén márciusban azzal kezdték izzítani a közönséget, hogy a már klasszikusnak számító R&B duett, a 'Boy Is Mine' új verzióját is piacra dobták Monica-val. Ezt követte a 'Put It Down' Chris Brown-nal, melynek videóklipje igen csak megkésve jelent meg kábé egy hete. A legfrissebb dal pedig a 'Wildest Dreams' néhány napja bukkant fel, mint második kislemez a közelgő albumról.

Sajnos már olyannyira régóta húzzák ezt a projektet, hogy már nem hozhatom azt a "koncepciót", amit 8 hónapja közvetített... De a két új dalt hallgatva, nem is hiányzik az üres körítés. Most úgy fest, Brandy megpróbál hű maradni nevéhez, - ami már lassan legendának számít a szakmában - és ezúttal talán a friss és szórakoztató jelzőkhöz is foggal-körömmel ragaszkodik majd. A két dal alapján, legalábbis. Közép - de még pont nem altató - tempójú R&B, plusz erős alapok.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése